Elnöki beszámoló a 2019/20 évről

Az elmúlt év eseményei

A 2019. június 7-i közgyűlés után Társaságunk első vendége dr. Nyilassy Balázs egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, az irodalomtudományok kandidátusa volt, aki az 2019. október 22-i Arany koszorúzási ünnepségen tartott szívhezszóló emlékező beszédet és az utána következő felolvasó ülésen érdekfeszítő előadást ,,Töprengések az Arany-balladák újraértelmezései körül” címmel.

Október 19-én Társaságunk a Kocséri Népkörrel közösen kirándulást tett a határmenti Arany-emlékhelyekre. Megtekintettük a geszti Tisza-kastélyt, Nagyszalontán a Csonkatoronyban az Arany János Emlékmúzeumot, a szoborparkot, Arany Juliska sírját, az Arany-emlékházat, a református templomot, és meghallgattuk a sárospataki Lavotta János kamarazenekar szép hangversenyét.

A 2020-as év első február 5-i felolvasó ülésének előadója dr. Dávid István orgonaművész a nagykőrösi református kórus történetéről tartott érzelemgazdag múltat idéző vetítettképes előadást ,,Három évtized harmóniában” címmel, amelyen a jelent képviselve az egyház kiváló kórusa is közreműködött.

A februári felolvasó ülésen Hartyányi Piroska zenetanárnő születésnapi köszöntője és értékes életútjának színes bemutatása történt Laczkóné Pálfi Alojzia főiskolai tanár segítségével sok érdeklődő részvételével.

Februárban hirdettük meg az összetartozás éve alkalmából a Nagykőrösi Arany János Református Általános Iskolával és a nagyszalontai Arany Egyesülettel közösen a ,,Nagyfalutól Budáig – Toldi Miklós nyomában” című nemzetközi rajzpályázatunkat 11-13 éves tanulók részére. Azt hittük, a kialakult járvány elsöpri a pályázatot, de nagy örömünkre több pályamű is érkezett. A tíz legszebb rajz készítőjének, két felkészítő nevelőnek és a három zsűritagnak jelen közgyűlésünkön adja át a Nagykőrösi Tanítványok alapítvány elnöke Técsy Zsolt és a PRO SCOLA alapítvány nevében dr. Szenczi Árpád a fejenként ötezer forintos jutalmat.

A vírus megjelenése előtti utolsó pillanatban március 6 – 7-én került sor a XIV. Kárpát-medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Versenyre, amelynek a kiírói között Társaságunk ismét nem szerepelhetett. A zsűri két tagja Halmai Mária és Marton Gézáné sem mint a Társaság tagjai nyertek meghívást, de mindez nem változtat azon a tényen, hogy a Középiskolai Arany János Balladamondó Verseny megalapítója 1982. október 22-én dr. Novák László, az Arany János Társaság tiszteletbeli elnöke volt.

Kérem a közgyűlést, fogadja el, hogy levélben forduljunk a rendezőkhöz, hogy a későbbiekben Társaságunk is szerepeljen a kiírok között. ( A Társaság tagjai a javaslatot egyhangúlag elfogadták)

Sajnos a Társaság további programja a vírus elleni védelem miatt módosult. Ezért nem tudott eljönni az előadását megtartani, és legújabb kötetét bemutatni március 20-án Buda Ferenc József Attila és Kossuth-díjas költő. Helyette képzelt Buda Ferenc interjút küldtem on-line a Társaság tagjainak.

Ezt követte volna az április 3-i közgyűlés, amelyet, mivel a rendelet értelmében nem tarthattunk meg, most pótolunk.

Társaságunk következő eseményén az április 17-i felolvasó ülésen Batár Zsolt Botond történész tartott volna előadást ,,A magyarság sorsfordulói a honfoglalástól a trianoni békediktátumig” címmel. Az előadó a Társaság tagjait megtisztelve ,,A Magyar Királyság területe” címmel írt egy kis eszmefuttatást, melyet on-line formában küldtünk el a Társaság tagjainak.

Májusban hasznos, szép kirándulást terveztünk Nagyvárad megismerésére. Gyóni Ilonka az AJT vezetőségi tagja a tavalyihoz hasonló lelkesedéssel fogott a szervezéshez. Már volt autóbuszunk, idegenvezetőnk, programunk, amelyeket ismét elő tudunk venni, ha a lehetőségek megengedik, mivel ez a programunk is elmaradt a koronavírus-járvány miatt.

Két koszorúzáson is képviselte magát Társaságunk. Arany János születésnapján, március 3-án a Hősök terén az Arany-család szobránál, a Trianoni emlékünnepségen, június 4-én a református templomkertben, a kopjafánál helyeztünk el koszorút illetve virágot hagyományteremtő szándékkal.

Szeptember 5-én az Arany-napokon jutalmaztuk volna a nemzetközi rajzpályázat résztvevőit, és nyílt volna kiállítás a legszebb munkáiból az Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjtemény épületében. A kiállítás októberben Nagyszalontán is megrendezésre került volna.

A legjobb rajzok a Nagykőrösi Kalendárium 2021-es számában jelennek majd meg. Ezzel is népszerűsítve Társaságunkat.

Köszönöm a közgyűlés résztvevőinek a megjelenését és kérem, hogy ebben a bizonytalan helyzetben is támogassák Társaságunkat.

Nagykőrös, 2020. szept. 25.

Szigeti Márta
elnök

 

Arany János Társaság
Pénzügyi beszámoló 2020.01.01.–2020. 08.03.

2020.01.01. Nyitó egyenleg
Pénztár                  87 930 Ft
Bank                      37 781 Ft
                           125 711 Ft

Bevétel
Tagdíj                    49 900 Ft
Adomány               24 810 Ft
                            74 710 Ft

Kiadás
Ajándék előadóknak 3 500 Ft
Bankköltség              2 480 Ft
Irodaszer                14 305 Ft
Pogácsa                  12 650 Ft
                             32 945 Ft

Záró egyenleg 2020.08.31.
Pénztár                    132 175 Ft
Bank                          35 301 Ft
                               167 476 Ft

Nagykőrös, 2020. 09.23. Szigeti Márta