Arany János Társaság részére

A járvány által okozott szürreális helyzet miatt az általam nagyon várt ,,A magyarság sorsfordulói a honfoglalástól a trianoni békediktátumig” című előadásomat nem tudtam megtartani. Remélem, jövőre lesz módom rá. Az Arany János Társaság tagjainak szeretettel küldöm az előadásomhoz kapcsolódó kis elmélkedést.

A Magyar Királyság területe

A honfoglalás után, a 9. század végén az országhatárt lakatlan vagy lakhatatlan területsávok, természetes akadályok szolgálták, az ún. gyepűrendszer. Ezt északon és keleten a Kárpátok hegyvonulata, délen a Duna és Dráva folyók vonala, nyugaton pedig mocsaras, ingoványos
terület jelentette. A Történeti-Magyarország területe több mint ezer éven át folyamatosan formálódott, de a törzsterülete a honfoglaláskor felvett alakját szinte változatlanul megtartotta.

A történelem kíméletlenségére kiváló példa, hogy a török hódoltság megszűnése előtt a Történeti-Magyarország négy részre tagolódott, melyből a Porta 172 ezer km²-t birtokolt (birodalmi: 122 ezer km², hódoltsági: 50 ezer km²), az Erdélyi Fejedelemség 70 ezer km², Thököly Imre Felső-Magyarországi Fejedelemsége 40 ezer km², a Magyar Királyság 38 ezer km² volt.

A török kiűzése után, a karlócai békével (1698. november 13.) kezdődően a Történeti-Magyarország majdnem egész területe a Habsburg Birodalom keretébe került. A Temesi Bánság majd csak 1718. július 21-én a pozsaróci (németül: passarowitzi; szerbül: pozsareváci) béke alapján lett újra Magyarország része. Különböző időszakokban különböző belső felosztások jellemezték a Kárpát-medencét, pl. Erdély, Partium, Horvátország, Szlavónia, Katonai határőrvidék, katonai kerületek, székek, megyék.

1848–49-ben Magyarország ki akart szakadni a birodalomból, de a külső nemzetközi erők ezt megakadályozták.

Az 1867-es magyar-Habsburg kiegyezéssel helyreállt a történeti terület egysége, sőt a Fiumei Kerület révén újra tengermellékhez is jutott az ország. Ez egy zárt egységet, egy egységes állam kialakulását eredményezte ezen a területen: infrastruktúrában, politikában, gazdaságban, közigazgatásban.

A Habsburg–osztrák–magyar kiegyezés a birodalmat dualista állammá alakította át: Osztrák Császárságra és Magyar Királyságra. A kiegyezés Magyarországot azelőtt alig remélt hatalmi helyzetbe juttatta, hiszen a Monarchia európai nagyhatalom volt, és Magyarország elismert államisággal rendelkezett ennek a nagyhatalomnak keleti része felett. Korlátozott államiságot, állami szuverenitást nyertünk, de a Monarchia osztrák fele is önként korlátozta szuverenitását. A „közös ügyek” a következők voltak: az uralkodó személye, a hadügy, a külügy és a „közös ügyeket” ellátó pénzügy (ide tartozott később Bosznia–Hercegovina együttes kormányzása). A közös hadsereg mellett volt külön Magyar Királyi Honvédség is, voltak magyar érc- és papírpénzek, ill. a magasabb címleteken az egyik oldal felirata német, a másik magyar volt. Magyarországnak önálló igazságügyi rendszere, rendőrsége, postája és bélyegkiadása volt. A Monarchián belül egységes volt a vámterület, mindenki szabadon utazhatott, mozoghatott, letelepedhetett, dolgozhatott. A Magyar Posta annyira toleráns volt, hogy még azokat a leveleket is kézbesítette, amelyeket a Magyar Királyság területén a település nemzetiségi nevére címeztek. (Nem úgy mint a Monarchia összeomlása után az utódállamok.)

Magyarország természetes határát a Kárpátok láncai, az Alpok keleti nyúlványai és a Horvát-Szlavón hegység alkotta. A politikai határvonal futása mindenkor ezeket a természetes vonalakat igyekezett követni. A Magyar Királyság 4166 km hosszú határának 86%-a természetes határként, a hegyek és a folyók mentén alakult ki. Az Osztrák–Magyar Monarchia belső és külső határai esetében a határvonalat eltérő fontossággal kezelték. A magyar politikai határ 50 %-a az Osztrák Császársággal volt közös, míg 20 %-a román, 11 %-a szerb, 14 %-a bosnyák viszonylatba került, a fennmaradó 5 %-a pedig a tengerrel érintkezett. Bosznia-Hercegovina és a Magyar Királyság közötti határ is belső határnak számított, mivel a tartományt az Osztrák–Magyar Monarchia 1878-ban okkupálta (felügyelte), majd 1908-ban annektálta (beolvasztotta), és a két társország közösen kormányozta. A magyar kormányok a Magyar Királyság és az Osztrák Császárság közös határainak megjelölését fontos elvi kérdésnek tartották ugyan, de a határvonal pontos, folyamatos kijelölésére mégsem került sor, csupán ott helyeztek el határjeleket, ahol az emberek mindennapi tevékenységeik során megfordultak.

Az első világháború során – a bukaresti béke (1918. május 7.) értelmében – történelme folyamán Magyarország területe utoljára még 3772 km²-rel növekedett is. A Tanácsköztársaság fegyverrel szembeszállt a területi szétdarabolás megakadályozására, de a túlerő és az antant félrevezetése végül a vereségéhez vezetett.

A trianoni békediktátum (1920. június 4.) nemcsak feldarabolta a Történeti-Magyarországot, hanem jelentős magyar etnikum is átkerült az utódállamokba az északi, keleti és déli részeken. Trianon igazságtalanságát legjobban az bizonyítja, hogy az utolsó száz évben – a történelemben egyedülálló módon – az ezeréves Magyarország területén keletkezett körülbelül 12 580 km országhatárból mindössze 210 km maradt állandó Magyarország és Románia határának déli részén Kötegyán és Kübekháza között, aminek sem a nyomvonala, sem a két oldalán található országok neve nem változott meg. (A térkép megtalálható a 2020-as Nagykőrösi Kalendárium hátsó borítóján.) Az itt lakókat pedig mindössze egyszer, Sopronban és környékén kérdezték meg, hogy hová szeretnének tartozni. Annak közismert eredménye után azonban soha többet nem merték megkérdezni a lakosság akaratát a hovatartozás kérdésében.

Időpont: 
2021. május 12., szerda - 8:40